Jajnemá hogy ennyire lepunnyadtok, hát elmenta nő, oszt itt hagyott, nem dől össze a világ, mondtam halkan, megfontoltan óbégázva, mert Pufóka és Bebeton teljesen eleresztette a farkát. 'Amikor itt volt, állandóan furkáltátok, ígya pattogózás, úgya drágavezíremzés, sose teccett semmi. Mieza nagy búsálódás, szomorozgatás?
Háti gen, háti gen, sóhajtott dr. Kieza, s gigant légycsapójával hatalmasat vágott a zakvárjum tetejére, hozzá kurjantott, hogy a feszkó kiszaladjon, "némá, mi takarsz, átkozottja, csak nem kétéltű szeretnél lenni?" 
És ütött. A csapástól megrezzent a zösszes nippa kredencen, rezegtek a sasok és a pásztorfiúk körbe, pattogzott a zománc a csempéről sa kádról, repedések támadtak pálmafás poszteromon, szegény hantaló meg önkéntelenül beljebb húzódott a stelázsi mögé.
Ne legyen már ennyire brutali, megkérem kicsikét, jegyeztem meg alig hallható üvöltéssel, s egy pillanatra azt éreztem, tényleg, ha nem hagyja abba ezta legyezést, át kéne harapóznoma torkát, éreztem is nyelvem hegyén a porcogókat, amint reccsena Bebeton-giga; aztán visszatért belé ma zélet, s kultúrlényként emeltem magasba sárga gunyicsizmám, leendő királyságom totempacskerját, melyet, ha úgy hozza a sors bona, és má miért is hozná másként, címerpajzsomon szerepeltetek, s kötelezővé teszem nemcsak a hordását, de viseletét is.
'Jó ötlet, nagyon jó ötlet, lehhintett Pufóka, s órjás kajláját körbelasszózta a nyakán. Lett a szobában akkora fehér felhőzet, hogy nyomban fölpattantam rá, s lógáz tama lábam a levegőben ott. Megcsúsztam aztán egy kicsit, s ideges lettem amiatt, hogy a kajla nem biztonságos, mégis micsoda dolog ez, direkt alkalmas merénylések elkövetésére.
'Node, Fölség, mondta Pufóka, majd hirtelen megállt, s alázattal lehajtotta a fejét, mert tudta, jöna riposzt, a sehemmi nohode. De nem. Megjuhászodva hevertem le fotőlyömbe a pálmafás poszter elé, és a sárga gumicsizmával kezdtem a nyári hőségben cirózni Pufóka szőrpamacsait. Láttama zarcán, hogy milyen jól esik neki eza picho... pszaci...na, nem jut eszembe, eza pucoszol... a fenébe is... ez a beledörgölés.
'Necsak mindég a zalázat, meg a hűségbazsaj legyen ám, mondtam szeliden ordétozva. Tod jól, hogy bírom a kirtikát.
'Tom, Fölség, lihegett Pufóka, s nem vette észre, hogy Bebeton a rózsaszín légycsapóját most hirtelen a feje fölé emelte, mert tudta, hogy földrengés következik hamarost. Pufóka, akinek élete álma teljesült avval, hogy rákenték a Feszty-kórképre, gyanútlanul enyelgett csizmám közelében, s úgy is maradt volna, ha a szeizmológia közbe nem szól.
'Szal, tod, hogy bírom a kirtikát, igaz-e?
'Tom, mondta Pufóka, s elkezdett elolvadni éppen.
Ekkor már a levegőoszlopot nekitoltam a nyelvcsapnak, átpréseltem a zoxigént a gégefőn, áramlott, száguldott az ár, tolult kőbanyai lakótelepi bérleményem légterébe ki. Úgy, hogy Pufóka még mindig a földön hengergőzött.
'Bírom a kirtikát, birka! - üvöltőztem olyan energiával, hogy a nippek leszédültek a kredenc tetejéről, a pálmafás poszter kettérepedt, a stelázsira tett kávéfőző pedig ijedtében kiköpködte a biztosítékot. - De nem tűrr-röm!
Röm, röm, röm!- visszhangzott a légtér, s nyomban forgószél támadt, villámok cikkantak, recsegések, hasadások kísérték hangom útját. Pufóka a földre hullott, s úgy állta szőre, mint a csapzott komondornak a szerdai eső után. Bebeton a hantalóba kapaszkodott - így, ilyen eseményekkel telnek mostanában a napjaim.
A zösszpucit itt leled, Lilókám, de vigyázz, mert nem sokára újra szamizd lesz, mintegy koron, cső.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése